Családi ház_Rácalmás
Egy ötszobás családi ház tervezésével bíztak meg minket a rácalmási telektulajdonosok. A Duna menti település központjában lévő ingatlan az elbontott lovarda helyén kiparcellázott új telkek egyike, melyek beépítésre várnak. Olyan családi házat terveztünk, mely merít a kisvárosi értékekből, ugyanakkor újra is értelmezi azokat.
A ház az utcától határzottan visszahúzva, szabadonálló módon telepített. Így a két ház formájú tömeg közül az utcával párhuzamosan elhelyezkedő kellőképpen határol, az 'L' alakú beépítésből adódóan mögötte egy jól használható oldalkert, majd hátsókert alakul ki. Az utcára merőleges, hátsó tömeg a közösségi terek befogadója, mely szinte a telek mértani közepén történő elhelyezésével, mindkét oldalkert felé kommunikálva, központi szervezője a lakók életének.
A ház funkcionális sémája egyszerű. Az utcai traktusban három szoba és az előtér, a hátsó traktusban a közösségi terek és a szülői hálóblokk kaptak helyet. A délkeleti oldalon a kiszolgáló funkciók sorakoznak és egy védett terasz. A két traktus funkcióit egy-egy nyeregtető fedi, a két tömeget pedig egy lapostetős blokk köti össze. A két ház formát egy kisebb belső udvar tagolja, mely nemcsak vizuális átlátást enged a terek között, hanem fényt enged a közlekedőbe és tágítja azt. A lapostető alatti fa burkolat a hosszan elnyúló, funkcióváltás külső megjelenése.
építészet/architecture: Batizi-Pócsi Gergő, Batizi-Pócsi Péter, Pomázi Dorottya /batlab architects/_statika/statics: Monostori Gábor_épületgépészet/mechanical engineering: Mészáros Olivér_épületvillamosság/electricity: DNB Tervező és Kivitelező Kft. (Barta István)_helyszín/location: Rácalmás_projekt év/design and construction: 2022-_volumen/area: 140 nm