![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/ccbd2e7c-dfce-4a47-98f9-4916b5c3da6a_rw_1920.jpg?h=8c991ec695d98c480bc685061c6da3ff)
Családi ház_Budajenő
A budajenői családi ház a felmerülő építészeti problémákra és kérdésekre alapvetően a formálás koncepciójának mentén keresi a választ. Az újonnan beépülő településrész heterogén és még kialakulóban lévő karaktere idézte elő azt az elrendezést, miszerint a ház terei elsősorban egy belső udvar köré szerveződnek. Az összeforgatott tetők karakteres, váltakozó magasságú sziluettet adnak a ház külső kontúrjának, folyamatosan változó képet mutatva. A tömegformálás eredménye az is, hogy a belső udvar alacsony ereszei emberközeli léptéket teremtenek. Kétségtelen, hogy a forma adja a ház karakterét.
A koncepcionálisan definiált tömeget kiharapott átmeneti terek tagolják, melyek a közösségi terekhez kapcsolódva veszik körbe a házat, tovább gazdagítva a kint és bent téri kapcsolatait. Az északi oldalon fedett-nyitott tér védi a bejáratot, nyugaton az udvar felőli megnyitás árnyékolását segíti, délen pedig a hátsó udvar és átrium összekötését teszi lehetővé.
Az összeforgatott kubusok belső terei a körbezárt udvar köré szerveződnek, minden oldalon meghatározó vizuális kapcsolattal a belső kert felé. A ház kiemelt helye a nappali és étkező közös tere, ahol a belső tér kontúrja felveszi a tömeg vonalait. Ez a tér a ház központi helyiségeként mind a belső kerthez, mind a hátsó udvarhoz kapcsolódik, a teljes átlátást nyújtó nyílászárók intenzív kapcsolatot teremtenek kint és bent között. Ezzel szemben az utcai traktus tetőtere a gyerekszobákhoz tartozó galériáknak ad helyet, az északi tetőben pedig tárolásra szolgáló padlástér található.
Az épület identitását erősen meghatározó elem - a ház tömegének formálása mellett - az átriumot bezáró áttört fal, melyben az arab felmenőkkel rendelkező lakók kultúrájukra jellemző geometrikus mintákat láthatnak viszont a beton kerítésidomokból létrejövő ismétlődő struktúrában. A homlokzatokon minden oldalon visszatérő kis léptékű elemek mintázatának részletgazdagsága megtöri a vakolt felületek monotonitását, melyet tovább old a belső udvarban körbefutó nút, eltérő struktúrájú szakaszokra osztva a homlokzatot. A nappali magasan elhelyezett, mélyen ülő bevilágítója, és az olvasósarok fal külső síkjára helyezett ablaka egymás ellenpontjaként gazdagítják a ház részleteit.
A végeredmény egy olyan formajáték, melynek során egy család új élettere jöhetett létre. A megbízók már itt élnek, mostantól ők alakítják tovább az otthonukat.
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/a0cbb9ad-af4f-4b2f-9ed5-7aa7a8692101_rw_1920.jpg?h=deaa266de36416fd2251f3780378bc7a)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/5e21a79f-6619-4398-b186-55abd706f1f7_rw_1920.jpg?h=6f153b050af160d8406ffc576454ce2f)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/0c9accfe-1701-4ba7-a493-eac095624aa1_rw_1920.jpg?h=0efcf2305d61f9fc210e1865cbe9ebda)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/6a4d2b42-aac9-49b3-8f81-9d435018348c_rw_1920.jpg?h=30e2b3aa66b65ff50e1f1b4f47d79af5)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/26c92957-19bb-4203-8659-12480f261a43_rw_1920.jpg?h=1c999a81a464fe7dd25d29795242ffb1)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/fcb7f7e5-78c8-49e0-b663-931642d11ed4_rw_1920.jpg?h=cd4914621b18e6a5d047e25c6e8fdc58)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/f9ed5097-590e-45b3-af97-25f8088bec08_rw_1920.jpg?h=6b9bdbfa64d128f8ac8f553dc66a07f1)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/3f203833-264d-4b41-91fc-2a5b36be9c61_rw_1920.jpg?h=87e2fd17cf0ee77f28188f3d8ac5aaf9)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/62b066b3-7308-4fbd-b189-9b52c5078d65_rw_1920.jpg?h=03c39afbfe5e496e7d92e8ede6dd5a8d)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/821d9ddb-e616-4318-bd8c-41bfb18e0640_rw_1920.jpg?h=3009959db95458a48aa85ec6e2f92f77)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/61293467-3100-4ba6-b7b5-501c7fe4055d_rw_1920.jpg?h=e67bc00a07e2a87189fcc0b977f23deb)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/4c3d716d-ab08-4b73-8a86-9b5c39b5e182_rw_1920.jpg?h=5e151e33f12bf3339ef35497ecf5be5a)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/defc25d0-acbe-4763-9812-ac5bbd5232cd_rw_1920.jpg?h=da3ac1fbfee89cf0aebd25819ff0628e)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/e5f4da0e-cfba-490e-b0c1-d0bc30c7363d_rw_1920.jpg?h=73bd902041d80239bd7fde1e2b9a371d)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/1b19952d-543e-4d47-946a-e8ba733055fb_rw_1920.jpg?h=7096fd92e35f19ba228dccdb70bf55cb)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/6b3f3b19-f9d9-47bd-8e60-2d8aa1e7d7ab_rw_1920.jpg?h=cf75de27201760d61301db9ca922fb97)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/12521d40-11e3-44d7-b12d-622545c3400c_rw_1920.jpg?h=7b0c4c7cdcc95cbf5fbd811d1bc58302)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/eb964997-b941-4b13-8bf3-9f8ba7aa7473_rw_1920.jpg?h=2ff13824675e8359f89405a0e6b7ee9d)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/70752e8e-9cc2-4699-8a7d-5f8698299590_rw_1920.jpg?h=f000d521b95cb7d67cc76e22a8a9e0b0)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/94a8b940-7ec7-42df-a3ae-f0570df29b3e_rw_1920.jpg?h=04799f86087cc9e64b28d7e0632d7c5c)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/3264fbdd-bbba-49db-9ec3-ec78b7cc9377_rw_1920.jpg?h=e77949d3e0ca9e9d9bcaf4634abdbc8c)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/30720759-d64c-48b7-99fd-514fed880d65_rw_1920.jpg?h=a0a3a92b1b5df518a096de5f8abf446d)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/caff4d60-2c8b-4252-bed0-7f7e8c3036d5_rw_1920.jpg?h=02a1ac095d029c4bed47f3e91a8e4df3)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/bf130ad4-a90b-4536-b55c-fe7f0e231339_rw_1920.jpg?h=614ecfb1631d230bca2a1db72d522d64)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/114870de-7eee-465c-8a85-df63aa408bb4_rw_1920.jpg?h=e74a153860862da805c64492e09829f7)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/85fc05a8-4607-450c-844d-38ccea33214c_rw_1920.jpg?h=302fb29c7db1e79c5180ce5ad40c130c)
![](https://cdn.myportfolio.com/af7b43f6a0f0628823be8ea89b95726d/3b6a6373-8320-43b4-9d71-42829babdbdc_rw_1920.jpg?h=7438a27c1fa142c6cfd24fcf0f6d647a)
építészet/architecture: Batizi-Pócsi Gergő, Batizi-Pócsi Péter, Kovács Gábor /batlab architects/_generálkivitelezés/general contractor: Praxikus Kft._statika/statics: Márkus István_épületgépészet/mechanical engineering: Mészáros Olivér_épületvillamosság/electricity: Dános Norbert_helyszín/location: Budajenő_projekt év/design and construction: 2021-2022_volumen/area: 140 nm_képek/photo: Danyi Balázs